Magazin cikkekOktóberÚj tartalmak

A Gondviselés újabb csodája – Keszthelyi Mariathon

Újra megtapasztalhattuk az Úr gondviselését az augusztus 27-én és 28-án tartott Mariathon során. A keszthelyi
beruházásból származó tartozásaink kiegyenlítéséhez kértük a hallgatói család segítségét, a két nap alatt öszszesen
3.821.400 Ft felajánlást tettek hallgatóink. A Mariathon második napjának reggelén egy névtelenséget
kérő hallgató felajánlotta, hogy bármi is lesz a végösszeg, ő még egyszer annyi támogatást ad, mint amennyit
sikerül összegyűjteni. A nagylelkű felajánlást hálából tette: két éve hallgatja folyamatosan a Mária Rádiót, azóta
az élete megváltozott, rendeződött, és így szerette volna kifejezni köszönetét a Szűzanyának. Ráadásul a
Mariathon-t követő hétfőn a késő délutáni órákban egy 2,5 millió forintos készpénz adományt is kaptunk egy
anonimitást kérő hallgatótól. Így várhatóan a felajánlásokhoz képest több, mint 10,5 millió forinttal zárhatjuk
végül a Mariathont. (A teljes várható összegből augusztus 31. napjáig már 5.246.590,-Ft összegű Mariathon
adomány meg is érkezett hozzánk.)Hálát adunk azért, hogy ezt a csodát együtt élhettük meg!

Mariathon adásfolyam októberben – a Mária Rádióra szükség volt, van, lesz!

A Mária Rádió névadójához hasonlóan a Gondviselésre bízza magát és így sugározza imádságaiban, tanításában és életvezetési tanácsaiban Isten szeretetét a hallgatóknak. A hallgatók, az önkéntesek és a munkatársak erre a szeretetre adott válasza élteti kezdettől fogva a Mária Rádiót; addig létezik, amíg mi emberek minden nehézségünk, félelmünk, kétségbeesésünk ellenére
igent mondunk rá és teszünk érte. A mi igenünk és elköteleződésünk a Mária Rádió jövője. Nem kell nagy
dolgokat tennünk, csak épp annyit, amivel jelezzük, hogy készek vagyunk válaszolni Isten végtelen szeretetére és
az általa adott újabb és újabb lehetőségre. A Rádió pénzügyi egyenlege – a fejlesztések, új beruházások,
javítási költségek miatt – mínuszban van, a költségvetési hiányunk jelenleg körülbelül 14,5 millió f orint
augusztus 31-én, ezért az októberi négy Mariathon adásnapon 15 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, hogy
végre a rádió hosszantartó negatív költségvetési egyenlege pozitívba fordulhasson.
Bízunk abban, hogy ezúttal is megélhetjük a hallgatói család szeretetből fakadó összefogásának szépségét és
erejét. Sokszor megtapasztaltuk már a szeretet e közös csodáját, amely azáltal valósult meg, hogy sokan megtették
azt, amire lehetőségük volt, ezért hívjuk a hallgatói családot arra, hogy kapcsolódjanak be tematikus adománygyűjtő
napjainkba!
Október 7. (szerda): A Mária Rádió múltja
Október 14. (szerda): A Mária Rádió műsorai
Október 22. (csütörtök): A Mária Rádió működése
Október 29. (csütörtök): A Mária Rádió jövője

Az élő adásfolyamot a Mária Rádió munkatársai vezetik mind a négy alkalommal 7:00 és 21:00 óra között,
adományokat a 06 1 999 44 30 telefonszámon lehet ez idő alatt felajánlani. Kapcsolódjon be Ön is lehetőségei
szerint a támogatásba, hogy a Szűzanya Rádiója tovább folytathassa missziós tevékenységét!

Machalik Krisztina